Ez a felhívás lezárult 2014. május 15..
Az oldalt referenciaként megőrizzük. Az aktuális hasonló felhívásokat lejjebb találod.
Fiatal gazda pályázat 2014
Leírás
A Vidékfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázat célja, hogy hozzájáruljon az ifjú agrárszakemberek vállalkozásának elindításához, a birtokstruktúra átalakításához, a mezőgazdaságban dolgozók korösszetételének javításához, valamint a vidék népességmegtartó erejének növeléséhez. Kiemelt cél a vidéki lakosság helyben tartása és a foglalkoztatás növelése a Kormányprogramhoz igazodva. Pályázók: A támogatásra 18 és 40 év közötti gazdák jogosultak, akik először kezdenek gazdálkodni, megfelelő szakmai tudással és végzettséggel rendelkeznek, valamint vállalják, hogy gazdaságukat 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik. Speciális feltételek: Többletpontot kapnak azok a pályázók, akik magasabb kézimunka-igényű ágazatokban folytatnának mezőgazdasági tevékenységet, lakóhelyük a gazdaság közelében található, tanyán vagy kistelepülésen élnek, illetve vállalják az ilyen térségbe történő kiköltözést. Szintén többletpontban részesülnek azok, akik legalább a 4. évtől kezdődően önmagukon kívül további munkaerőt is foglalkoztatnak. A támogatási kérelmet 2014. május 1. és május 15. között lehetett benyújtani postai úton az ügyfél lakóhelye szerint illetékes MVH megyei kirendeltségeire.
Részletek
- Határidő
- 2014. május 15.
- Célközönség
- Magánszemély
- Régiók
- Országos
- Témakörök
- fiatal gazdamezőgazdaságvidékfejlesztésagráregyéni vállalkozó
Kategóriák
Hivatkozás
Forrás megtekintése (palyazatok.org) ↗Hasonló aktív felhívások
Fiatal mezőgazdasági termelők elindulásának és beruházásainak támogatása pályázat
2026. augusztus 12. · 59 nap · 10,5 millió Ft – 75 millió Ft
Mezőgazdasági kisüzemek beruházási támogatása pályázat (KAP-RD09a-2-26)
2027. április 28. · 318 nap · max. 10 millió Ft
Deák Dénes ösztöndíj
2026. június 16. · 2 nap
Eszközbeszerzés- és építési pályázat Békés megyében (KAP-RD57-051-1-25)
2026. június 22. · 8 nap · 750 ezer Ft – 7 millió Ft
Értesítést kérek hasonló felhívásról
Regisztrálj, és az aktuális hasonló pályázatok között első kézből keresel — 3 ingyen kredit.
Regisztráció →Az adatokat aggregátor oldalakról gyűjtjük. A pályázati feltételek pontosságát mindig ellenőrizd a forrás oldalán.